A vadászgörény származása
A vadászgörények pontos eredetét nem tudjuk megállapítani, de annyi biztos, hogy a görénytől származik, persze ennek sok fajtája van. Vannak olyan tudósok akik úgy gondolják, hogy ezek nem különböző fajok,
csak az éghajlati és környezeti tényezők miatt kialakultak különböző változatok.
A tudósok másik csoportja azt vallja, hogy az európai görény leszármazottja, de ennek ellent mond az a tény, hogy az első háziasított görények nagy valószínűséggel Észak-Afrika területén éltek. Ezeken a területeken az európai görény nem honos, ezért az első háziasított egyedek elődjei lehettek a sztyeppegörények vagy a tigrisgörények is.
Sőt még azt sem lehet kizárni, hogy a manapság előforduló görényekfajok közös, mára már kipusztult őstől származhatnak.
Sajnos meg kell elégednünk annyival, hogy a vadászgörény a görénytől származik, és hogy a háziasítás során nagyon sokat változott, még akkor is, ha egyes egyedek nagyon hasonlítanak vadon élő társaikra.
A vadászgörény agya 30%-kal kisebb a vadon élő társaihoz képest. A szív 26%-kal, a máj 13%-kal, a vesék 30%-kal, a mellékvesék 34%-kal csökkentek. Ezek a számok mutatják a külsőleg alig észrevehető, de mégis számos külömbséget.
Arra a kérdésre, hogy mikor történhetett a háziasítás nem tudunk pontos választ adni, de egyes könyvek állítása szerint kb. 5000 évvel ezelött az egyiptomiak házi rágcsálópusztítója volt, egészen a macskák elterjedéséig Egyiptomban.
Sajnos ezek csak feltevések, bizonyítani még nem sikerült! |