Táplálás
Mint már említettük, a vadászgörények a ragadozók közé tartoznak, s ezért, akárcsak a legközelebbi rokonaik, táplálékuk nagy része húsfélékből áll. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni olyan nézetekről sem, miszerint a vadászgörényeket tejjel és zsemlével kell etetni, akkor lesznek szelídek és szépek.
A görik emésztőrendszere viszonylag rövid, ezért növényi táplálékok a számára csak részben alkalmas. Sőt, bizonyos növényi táplálékok a számára teljesen emészthetetlenek. Legyünk elővigyázatosak, mert a vadászgörények rendkívül kíváncsi állatok, és mindent megkóstolnak, ami számukra ehetőnek tűnik. Legyenek azok szobanövények, kávé vagy alkohol, fűszeres ételek vagy ételmaradékok, csokoládé, chips vagy különböző, az ételkészítéshez szükséges nyersanyagok. Ezekkel az ételekkel ne etessük, sőt elfogyasztásukat igyekezzük megakadályozni, akárcsak egy kirándulást a szemeteskukába. Az a vadászgörény, amely ilyen ételeken él vagy rendszeresen fogyaszt, könnyen megbetegedhet, emésztési rendellenességek léphetnek fel, és hamarosan jelentkeznek a szervezetben fellépő hiányok is, pl. a vitaminhiány.
Mindig ügyeljünk kis kedvencünk étrendjének változatosságára, és kerüljük az egyoldalú táplálást.
Az étrend optimális esetben:
-kb. 75% nyers hús, ez lehet marha-, birka- vagy vadhúsok, szárnyasok, valamint belsőségek, ezenkívül etethetünk még naposcsibéket vagy egereket, akár élve is. Mindezt etethetjük főve és nyersen egyaránt, bár a nyers hús előnyben részesítendő a vitaminok miatt. Sertéshúsféléket semmiképpen se etessünk nyersen, bár én főve se ajánlom.
-kb. 5% etessünk halféléket, adhatunk tengeri és édesvízi halakat, melyek szálkamentesek, vagy a szálkát eltávolítottuk. A halat is adhatjuk nyersen, és ezt is javaslom.
-kb. 5% legyen tojás, amely vadászgörényünk számára egészséges és a szőrnek gyönyörű csillogást kölcsönöz. A tojást etethetjük főve vagy nyersen, esetleg turmixolva más ételekkel, pl. gyümölcs, zöldség, tejtermékek, zabpehely, búzakorpa.
-kb. 5%-át a tejtermékek tegyék ki, és sose etessük őket közvetlenül egymás után, mert az hasmenést okozhat. A tejtermékek fő kritériuma, hogy ne legyenek sósak és fűszeresek. Az etetésre a legmegfelelőbbek a natur joghurt, túró, krémtúró, gyümölcsjoghurt, tejbegríz és tejberizs. A hasmenés elkerülése végett célszerű egy kis kukoricapelyhet vagy búzakorpát belekeverni.
-kb. 5%-os arányban célszerű gyümölcsöket és növényi rostokat etetnünk állatainkkal. Azt magunknak kell kitapasztalni, hogy a kis görényünk mely gyümölcsöket fogja elfogyasztani, de mindenképpen kerüljük a citrusféléket, úgymint citrom, narancs, mandarin vagy grapefruit.
-kb. 5%-ban egészítsük ki szárazeledellel és konzervekkel. Bár lehet kapni direkt vadászgörényeknek mind a kettőt, de nagyon drága és ritka is. (a konzerv kb. 500, a száraztáp kb. 1800ft.) Tökéletesen megfelel számára a macskáknak gyártott jó minőségű konzerv és szárazeledel. Kutyatáppal vagy kutya konzervvel ne etessük a kis görényünket, mert megbetegedéshez vezethet. Kérjük azt is, hogy a vadászgörik egyoldalú, csak szárazeledellel és konzervvel való etetését mellőzzék, mert ez állataink számára unalmassá válik, s az egyoldalú etetés emésztési problémához vezethet.
A görik szeretik a mézet is, ritkán jutalomként adhatunk nekik belőle akár keverve tejtermékkel, kukoricapehellyel.
Vadászgörényeinknek naponta kétszer adjunk eledelt, reggel és este. Az etetési időt próbáljuk rendszeresíteni. A kis görények 3-5 hónapos koráig, sokkal célszerűbb, ha kb. naponta 4 szer helyezünk el neki ennivalót, hogyha megéhezik mindig talál magának valami harapnivalót.
Egy kifejlett vadászgörény napi tápanyagszükséglete 100-200g , persze a vemhesség és a szoptatási idő alatt valamivel több.
|